Raël: Autóversenyző     
Rael RacingRaël egy másik adottsága és szenvedélye, 9 éves kora óta, az autóversenyzés. Hogy a legújabb autók közelébe kerülhessen, autós újságíró lesz. Saját autós magazint alapít Auto Pop néven, amely Franciaország elsőszámú autóverseny magazinja lesz, és így lehetővé válik, hogy kölcsönkapott versenyautókkal versenyezhessen. Magny Cours-ban, a híres Winfield versenyiskolában tanul, ahonnan számos bajnok került ki, többek között Alain Prost is. Nagy meglepetésre, élete első versenyén, a franciaországi Albi versenypályán megszerzi a pole pozíciót nálánál sokkal híresebb és tapasztaltabb versenyzők előtt. Hamar elismerésre tesz szert mint első körös specialista, néha akár hét autót is megelőzve az első körön!

1973. december 13-án drámai fordulat következik be az életében. Találkozik azon földönkívüli tudósok egyikével akik minket teremtettek és arra kényszerül, hogy felhagyjon szenvedélyével. 1994-ben azonban, mintegy húsz évvel a híres találkozása után, több Raeliánus kérésére akik szeretnék a pályán látni, Raël elvállalja, hogy ismét egy professzionális versenyautó volánja mögé ül, és neves nemzetközi versenyeken áll rajthoz. Részben a világ első, UFO jelenségeket magyarázó központja, az UFOland szponzorálásával, Raël újra hódolhat szenvedélyének, miközben továbbra is terjeszti a teremtőink által kapott üzenetet.

A világ legrangosabb pályáin (többek között az olaszországi Monzában, a belgiumi Spa-ban, az amerikai Daytonában, a kanadai Montrealban és a Japán-beli Suzukában), híres másodpilótákkal versenyez (Lemans győztes Jean Claude Andruet, Depailler és mások) és tesz szert hírnévre. Raël mára egyértelműen bebizonyította, hogy ő a világ leggyorsabb spirituális vezetője!

Időközben Raël visszavonult a profi versenyzéstől, de szabadidejében a mai napig szívesen játszik online autóversenyző szimulátorokon, különösen a Live for Speed-en ahol rael01 nicknéven versenyez és a világ legjobb játékosai között tartják számon.



Rael-Science Levelezőlista
Feliratkozás
Free!
Egy ingyenes (angol nyelvű) hírszolgálat. Egy globális, elfogulatlan és cenzúrálatlan bepillantás a jövőbe, a legújabb tudományos és spirituális felfedezések jóvoltából.
Ingyenes E-könyvek
RaeliaNews & Contact
A Raeliánus Mozgalom hivatalos hírei és nézetei. Heti hírlevelünk, a 'Contact' (angolul) és egyéb videó beszámolók.
Videók | Az Üzenet | Letöltések | Nyitólap | Az Üzenet | Letöltések | Videók | Raëlről | Gyakori kérdések | Elohim Követség | Események | Beszámolók | Szemináriumok | Kapcsolat | Webshop | Linkek | Sajtó |
© 2005 International Raelian Movement. All rights reserved.
Sajtó - Terms of Use - Kapcsolat